
Acting
Judit Pogány
Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult. A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott. Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott. Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róbert színművésszel, aki ekkor már a színház oszlopos tagja volt. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet adott Pogány Juditnak a Várj míg sötét lesz című színdarabban. A következő, 1969-1970-es évadtól elindult színházi karrierje: Csorba István rendezésében a Hamupipőke címszerepét alakította, és még ebben az évadban megkapta a színész minősítést. 1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, a következő évben, 1972-ben megszületett fiúk, Koltai Gábor. 1973-tól Ascher Tamás rendezésében a Pinokkió főszerepét játszotta, melyre szülés után napi több órás intenzív edzéssel készült a színésznő, hogy hitelesen keltse életre a szikár fabábu lényét és mozgását. Számtalan szereppel bízták meg a kaposvári évek alatt, többek között Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Rosalindát, Csehov Ivanovjában Anna Petrovnát alakította, mindkettőt Zsámbéki Gábor rendezésében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Zsuzsit, a megalázott, gyilkos nőt keltette életre, a darabot Gazdag Gyula rendezte. Érett, kiforrott művésszé fejlődött, az új rendező generáció legnagyobbjaival dolgozott együtt a kaposvári évek alatt, mint például: Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor. Elismert filmrendezőkkel forgatott, mint Gazdag Gyula, akinek filmjeiből több tudható meg a Kádár-rendszer valóságáról, mint néhány átfogó szociológiai munkából. A Bástyasétány 74' című filmet 1974-ben mutatják be, melyben Pogány Judit Bözsi szerepét alakítja. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a következő évben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert. 1978-ban - 34 évesen - színészi munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el. Forrás: Wikipédia
Filmography

Végem
Film · 2026

The Rebellion
Film · 2025

Dargay Attila portréfilmje
Film · 2025

BigBakShow
Series · 2025

Tonight We Kill
Film · 2024

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk
Film · 2024

Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi
Film · 2023

It Will Never End
Film · 2023

Catfight
Film · 2023

Coda
Film · 2023

The Grandson
Film · 2022

Bogyó és Babóca 4. - Tündérkártyák
Film · 2020

Kimaradt körök
Film · 2020

Neither with You
Film · 2019

Citromos Mignon
Film · 2018

The Whiskey Bandit
Film · 2017

Megérdemlem
Film · 2017

Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak
Film · 2014

My Guide
Film · 2013

Kispárizs
Film · 2013

Bogyó és Babóca 2. - 13 ÚJ mese
Film · 2011

Adventure
Film · 2011

Haunted Holiday
Film · 2010

Bogyó és Babóca 1. - 13 mese
Film · 2010

Adventurers
Film · 2008

Megy a gőzös
Film · 2007

The Prince's Respite
Film · 2006

The Eighth Day of the Week
Film · 2006

Egy szoknya, egy nadrág
Film · 2005

Sobri, ponyvafilm
Series · 2002

Mayday Mayhem
Film · 2001

The Dream Car
Film · 2000

Hippolyt
Film · 1999

Zimmer Feri
Film · 1998

Ámbár tanár úr
Film · 1998

Dollybirds
Film · 1997

Escape
Film · 1997

Apa győz
Film · 1997

Szamba
Film · 1996

We Never Die!
Film · 1993

Twilight
Film · 1990

The Pregnant Papa
Film · 1989

The Midas Touch
Film · 1989

Stand off
Film · 1989

Panelvacsora
Film · 1988

The Fall
Film · 1987

The Treasure of Swamp Castle
Film · 1985

A tranzitutas
Film · 1983

The Prefab People
Film · 1982

Another Way
Film · 1982

The Little Fox
Film · 1981

Heart Tremors
Film · 1981

Diplomafilm
Film · 1981

A Priceless Day
Film · 1979

A három jószívű rabló
Film · 1979

It's all Moonshine
Film · 1979

Disco Disco
Series · 1979

Green Walnut
Film · 1976

Wedding Guests
Film · 1976

Identification
Film · 1975

Bastion Promenade Seventy Four
Film · 1974

Coda
Film